Weboldalunk használatával jóváhagyja a cookie-k használatát a Cookie-kkal kapcsolatos irányelv értelmében.
Menü

Mária Terézia trónra lépése

Mária Terézia trónra lépése

 

Különleges esemény szemtanúja volt a korabeli magyar főváros 1741. június 25-én:  Mária királynő 1395-ös halála óta újra nőt koronáztak magyar uralkodóvá. Egy mindössze 24 éves Habsburg főhercegnő lett a királynő.

Mária Terézia 281 évvel ezelőtt, 1740. október 20-án lépett trónra. Koronázására 1741 júniusáig kellett várni, mert időközben Poroszország támadást intézett Ausztria ellen. A porosz uralkodó, Nagy Frigyes vitatta az osztrák leányági örökösödés jogosságát – egyébként különösebb jogi alap nélkül, ám annál erősebb hadserege révén. Legfőbb célja azonban kétségkívül az volt, hogy az erejében meginogni látszó Habsburg birodalomból egy jókora szeletet hasítson ki saját magának. Ezzel kirobbant az osztrák örökösödési háború.

Út a trón felé

A nyolc éven át tartó háborúskodás előzménye VI. Károly császár (magyar királyként III. Károly) fiú utód nélkül bekövetkezett halála volt 1740 őszén. Károly még időben gondoskodott a nőági örökösödésről arra az esetre, ha férfiágon kihalna a Habsburg-ház: a lányai számára a trónöröklés jogát biztosító örökösödési szerződést, a Pragmatica Sanctiót Bajorország kivételével minden hatalom el is ismerte. Amikor azonban a császár 1740-ben meghalt, az európai hatalmak többsége megtámadta a Pragmatica Sanctiót és kitört a háború.

Teli kincstár és jól szervezett hadsereg híján a birodalom sorsa Magyarországtól függött, és ezt a 23 éves, szőke, karcsú, egykor önfeledt életet élő Mária Terézia is tudta. 1741 szeptemberében a néhány hónappal korábban magyar királynővé is koronázott Mária Terézia a pozsonyi várban tárgyalt a magyar országgyűléssel, amelytől a veszélybe került trónjának megmentését kérte.

30 évvel a Rákóczi-szabadságharc leverése után a „szabadság kapujában” érezhették magukat az országgyűlési küldöttek, hiszen a poroszokkal, bajorokkal, és a franciákkal szövetkezve akár el is űzhették volna a Habsburgokat. A magyarok mégis a recsegő-ropogó, szétszakításra ítélt birodalom összetartása mellett tették le voksukat. A még mindig jelentős török veszély, és talán a gyenge nő látványa is – aki ráadásul nemrég anya lett – meglágyította a Habsburgokra leginkább neheztelő küldöttek szívét is. A rendek „életüket és vérüket királynőnkért!”, vagyis „Vitám et sanguinem pro rege nostro!” felkiáltással fogadtak hűséget a királynőnek.

A családanya

A tizenhat gyermeket szülő Mária Terézia férje halálát követően fiát, II. Józsefet vette maga mellé társuralkodónak. Józseffel nehezebb dolga volt, mint gondolta; a császár nem fogadta el az anyja által kialakított politikai játékszabályokat, amelyek a realitások szem előtt tartását, az újítások kerülését célozták, s melyek révén egy etnikailag, kulturálisan, történetileg tagolt birodalom – ha nem is feltétlenül jól – nagyobb súrlódások nélkül irányítható volt.

Mária Terézia családja körében, 1751 Mária Terézia azonban nem csak mint nő, hanem mint anya (és társuralkodó) is bölcsnek bizonyult, a feszültségeket nem élezni, hanem tompítani igyekezet. Gondoskodás, aggodalom, büszkeség, féltés, szemrehányások sora és szeretet árad abból a sok száz levélből, amelyet férjének és gyermekeinket írt.

A házasodási politika egyik legnagyobb híveként és mestereként számon tartott Mária Terézia tizenötödik gyermekét, a későbbi tragikus sorsú Marie Antoinette-et Franciaország királynőjévé tette – a franciákkal kötött szövetséget megpecsételendő – azzal, hogy XVI. Lajoshoz adta. Mária Terézia 1780. november 29-én halt meg Bécsben.

Központosító pénzügypolitika

Mária Terézia pénzei – különösen emlékpénzei – magas művészi minőséggel és szaktudással készültek, a barokk művészet teljes pompájában. Ugyanakkor a királynő négy évtizeden átívelő uralkodása jelentős változást is hozott a birodalom pénzügyeiben. Az évekig elhúzódó háborúskodáshoz, majd azt követően a gazdasági, közigazgatási, katonai és kulturális reformok megvalósításához nagymennyiségű pénzre volt szükség, amelyhez azonban nem állt rendelkezésre megfelelő mennyiségben nemesfém. A pénzrendszer reformjának fő csapásiránya emiatt egyrészt a réz aprópénzek (rézkrajcárok) és papírpénzek kibocsátása lett, másrészt pedig az úgynevezett konvenciós pénzrendszerhez való csatlakozás. Ez utóbbi a mai európai valutauniót idéző érmeegyezmény volt, amely napjaink eurójához hasonlóan az egyes tagországok különféle pénzrendszereinek egységesítését tűzte ki célul. A röviden konvenciónak nevezett egyezményhez a Habsburg birodalom mellett csaknem az egész német birodalom is csatlakozott, így Európa jelentős részén egységes szabályok szerint verték az ezüstpénzeket a tallértól a három krajcárt érő garasig, elősegítve ezzel a nemzetközi kereskedelmet és a pénz szabad áramlását. Az aranypénzekre és a garasnál alacsonyabb értékű, alapvetően helyi jelentőségű aprópénzekre a konvenció hatálya nem terjedt ki, azokról minden tagország saját belátása szerint rendelkezhetett.

A birodalom pénzügyi egységesítése 1766-ban tovább folytatódott. A hagyományos verdejegyek helyett a birodalom szempontjából fontossági sorrendbe állított verdék ábécé-rendben kapták betűjelüket, ami ettől kezdve verdejegyül is szolgált. Az A-t Bécs kapta, a B-t Körmöcbánya, a C-t Prága. Gyulafehérvár jele E, Nagybányáé pedig G lett. Az ábécé szerint jelölésrendszer a kiegyezésig volt érvényben.

A magyar pénz- és éremművészetben Mária Terézia intézkedései hoztak újabb jelentős változást. Az Ausztria és Bajorország között létrejött egyezmény alapján a konvenciós pénzláb értelmében verték a „magyar” pénzt is Körmöcbányán, Szomolnokon, Nagybányán, Oravicabányán és Gyulafehérváron. Dénárt utoljára Mária Terézia veretett, 1766-ban, 1786-ban az aranyforintok verését is megszüntették.  Emlékpénzei magas művészi minőséggel és szaktudással készültek, a barokk művészet teljes pompájában.

Rendelje meg a 3 érmés szett ajánlatunkat az Érmebörze katalógusunkból vagy a webáruházból. Kattintson az ajánlatra!

Tartalomhoz tartozó címkék: Fókuszban Történelem Numizmatika