Szent Miklós püspök legendája
Mikulás, avagy modernebb nevén a Télapó alakja az ókori Szent Miklós (i. sz. 3. század vége–343) legendájából született, aki a Római Birodalomban, a kis-ázsiai Patara városában látott napvilágot és Myra városának püspöke volt – mindkét település a mai Délnyugat-Törökországban található.
A valódi Miklós püspök
Miklóst – feltehetőleg családi hagyományból – 19 éves korában szentelte pappá nagybátyja, Myra városának püspöke. Talán az előkelő rokonnak is köszönhető, hogy később a Myra melletti Sion kolostor apátja lett. Miklós mindazonáltal rendkívüli személyiség lehetett, hisz később a szüleitől örökölt vagyonát szétosztotta a szegényeknek, és különösen az ágrólszakadt gyermekeket támogatta. Ezért egyesek már életében szentnek tartották. Pályája csúcsán megörökölte a nagybátyja betöltötte hivatalt, és Myra városának püspöke lett. Jótékonykodását valószínűleg élete végéig folytatta, ezért halála után legendák sokasága alakult ki személye körül.
Szent Miklós legendája
A Szent Miklós személyéből szőtt Mikulás, illetve újabban Télapó alakjáról szóló hiedelmet nagy általánosságban mindenki ismeri: Mikulás, aki Lappföldön, vagy az Északi-sarkon él, piros ruhában és kampós bottal a kezében – amelyek egyértelműen a püspöki öltözetre és pásztorbotra utalnak – december 6-ának éjjelén járja a világot, és megítélve a gyermekek egész évi viselkedését, a jóknak édességet, apró ajándékokat, a rosszaknak virgácsot hoz az előre kikészített csizmájába, harisnyájába.
A püspök legendáját kutatva azonban több ókori, kora középkori történetre bukkanunk, amelyek a személyéhez kapcsolódnak. Ezek közül, mint például a háborgó tenger lecsillapítása, amellyel Miklós hajósok életét mentette meg, vagy a gabona megsokasítása a myrai éhínség idején, az egyik legismertebb a három szűzleány megmentése: egy apának három gyönyörűséges lánya volt, azonban vagyona híján, amellyel tisztességesen, hozománnyal kiházasíthatta volna őket, senkinek sem kellettek. A sorsuk így hát – megélhetési kényszerből – a prostitúció lett volna. Miklós püspök tudomást szerzett a lányok helyzetéről, és szerénységből titokban, az éj leple alatt, saját vagyonából három aranypénzzel telt harisnyát helyezett a család ablakába. Az apa azonban észrevette az adakozót, és amikor hálálkodni kezdett, Miklós püspök azzal utasította el a köszönő szavakat, hogy az apa és a hajadonok nem neki, hanem egyedül Istennek tartoznak hálával. E történet jól példázza, hogy a mai, modern Mikulás alakja miként alakulhatott ki az eredeti Miklós püspökről szóló legendából.
Ünnep és karácsonyfa, színezüst érmen
A keresztények világszerte december 24-e éjjelén, vagy december 25-én ünneplik Jézus születésének napját. Az egyház az evangéliumokat tanulmányozva próbálta meghatározni a napot, amelyen a Megváltó született. Először január 6-át, majd később december 25-ét jelölték meg. A két nap évtizedekig „vetekedett”, mígnem I. Constantinus császár által 325-ben összehívott nikaiai zsinaton (ma Izmir városa Törökországban) az egyházatyák végleg december 25-ében egyeztek meg.
A feldíszített karácsonyfa állításának hagyománya német fejedelemségekben kezdődött a késő középkorban. Egyes feltételezések szerint egy nagy örökzöld fa kivágása Jézus saját életének feláldozását jelképezte – akárcsak húsvétkor a bárány –, ugyanakkor a téli, halálos fagyban is örökzöld növény a kereszténység által ígért örök életnek is a jelképe volt. A német szokás csak lassan terjedt el: Bécsben a Berlinből betelepült Arnstein bankárcsalád állított először karácsonyfát, és a gesztus olyan szokatlan volt, hogy még a Habsburg titkosszolgálat is jelentést írt róla. Magyarországon a német ajkú lakosság terjesztette el a hagyományt, az első magyar karácsonyfa leírása 1842-ből, egy jómódú pesti család tagjának, Szekrényessy Józsefnének a naplójából származik, aki két gyermekének külön fenyőfákat állított, amelyeket aranyozott dióval, bonbonokkal, narancsokkal és gyertyákkal díszített fel.
Szerezze meg Ön is ezt a különleges színezüst karácsonyi érmet, most 25% kedvezménnyel! Rendeljen mielőbb, a készlet korlátozott!
